Sajtómegjelenések

Diák Menedzsment Bajnokság 2017

Itt találhatóak a sajtó képviselői számára készített anyagok. Az anyagok szabadon felhasználhatóak.

Diák Menedzsment Bajnokság 2017

A Loxon Solutions Zrt. és a TATA Consultancy Services támogatásával, az EcoSim Kft. szervezésében idén huszonegyedik alkalommal került megrendezésre a Diák Menedzsment Bajnokság üzleti szimulációs verseny. A bajnokság nagyon népszerű a leendő közgazdászok körében, mivel az élő eseményeknek köszönhetően a vállalatok és a proaktív hallgatók közvetlenül találkozhatnak és ismerhetik meg egymást. A versenyre idén 23 felsőoktatási intézményből 143 csapat, összesen 429 diák jelentkezett.

Ebben az évben a versenyzők 3 fős csapatokban egy sícentrum menedzsereiként hozhattak üzleti döntéseket, miközben egy közös piacon versenyeztek a többi csapattal.

A selejtező fordulókat március végén–április elején hat helyszínen, Szegeden, Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Sopronban rendezték meg. Ezután egy online elődöntő következett, ahonnan a legjobb 10 csapat jutott be a budapesti döntőbe, mely a TATA Consultancy Services székházában került megrendezésre április 21-én. Itt az üzleti szimuláció mellett szakmai kreatív prezentációs feladatot is kaptak a csapatok, turisztikai beruházás és fejlesztés témában. A csapatok megoldásait a verseny támogatói által delegált szakmai zsűri értékelte. A döntőt logikai stratégiai feladat is színesítette. A legjobban teljesítők értékes díjakat és karrierlehetőséget nyerhettek el a szponzor cégeknél.

A döntőn minden csapat kitett magáért, végül az első helyet az „Adatvédelmi Nyilatkozat” csapat (Budapesti Corvinus Egyetem) szerezte meg, akik mindkét feladatban remekeltek, így ők térhettek haza a Loxon Solutions által felajánlott 150.000 Ft értékű műszaki vásárlási utalvánnyal, és TATA Consultancy Service jóvoltából 450.000 Ft értékű tréningcsomaggal. A második helyezést a „TaylorsWheel” csapat (Budapesti Corvinus Egyetem) érte el, jutalmuk 100.000 Ft értékű műszaki vásárlási utalvány, és 450.000 Ft értékű tréningcsomag. A harmadik helyezett pedig a „Managers” csapat (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) lett, akik 50.000 Ft értékű műszaki vásárlási utalványt, és 450.000 Ft értékű tréningcsomagot nyertek.

A Red Bull különdíját (szombati belépő a Forma 1 Magyar Nagydíjra) a meglepetés feladatot megnyerő TaylorsWheel csapat érdemelte ki, akik ügyes licitekkel taktikáztak az üzleti amőba játékon. A HVG és a Mathias Corvinus Collegium ajándékcsomagjainak köszönhetően viszont egyik döntős csapat sem tért haza üres kézzel.

 

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és természetesen minden idei Diák Menedzsment Bajnokság résztvevőnek az elért eredményekhez! 

Főtámogatók:

Loxon Solutions , TATA Consultancy Services

Partnerek:

HVG, Frissdiplomás, HVG Állásbörze, Eduline, Mathias Corvinus Collegium, Red Bull, Liska Tibor Szakkollégium, Budapest Business Club

Szervező:

EcoSim

Facebook:

https://www.facebook.com/diakverseny/

 

Sajtókapcsolat:

Sági Johanna
Rendezvényszervező
johanna.sagi@ecosim.hu
+36 70/ 632 3155

Aktuális hírek

Verseny
Miről szól?
Nézd meg!
DMB 2016 döntő videó
Verseny
Jelentkezz most!
Állásajánlat
Loxon: Gyakornoki helyek!

Partnereink

Weboldalunkon cookie-kat használunk a felhasználói élmények javítása, és az azonosítás érdekében, további információk az adatvédelmi nyilatkozatban.Elfogadom